Megnézem

Szent Kard emlékmű

Sóly, Sóly

Értékőr: Bikádi László
Forrás: Helytörténeti leírás

Megnézem

Református emlékszoba és tájház Sólyban

Sóly, Sóly

Értékőr: Bikádi László
Forrás: Helytörténeti leírás

Megnézem

Árvalányhaj Sóly határában

Sóly, Sóly

Értékőr: Bikádi László
Forrás: Helytörténeti leírás

Megnézem

Kinizsi könnye forrás Nagyvázsonyban

Nagyvázsony, Nagyvázsony

Értékőr: Nagyvázsony
Forrás: Helytörténeti leírás

Megnézem

A sólyi papírmalom

Sóly, Sóly

Értékőr: Bikádi László
Forrás: Helytörténeti leírás

Megnézem

Kolbászos pogácsa

Sóly, Sóly

Értékőr: Bikádi László
Forrás: Helytörténeti leírás

Megnézem

Kántás Károly életútja

Sóly, Sóly

Értékőr: Bikádi László
Forrás: Helytörténeti leírás

Megnézem

Szent Kard Fesztivál

Sóly, Sóly

Értékőr: Bikádi László
Forrás: Helytörténeti leírás

Megnézem

"Pörkölt torta"

Nemesvámos, Nemesvámos

Értékőr: Bárdos Zoltán
Forrás: Nemesvámosi Ifjúsági Klub

Megnézem

Szemere László (mikológus, ornitológus)

Hárskút, Hárskút

Értékőr: Heblinger Gábor, Kauker Gergely, Tábori Ferenc,
Forrás: Helyi lakosok, Internet

Megnézem

Lindenbaum Német Nemzetiségi Dalkör

Hárskút, Hárskút

Értékőr: Heblinger Gábor, Kauker Gergely, Tábori Ferenc,
Forrás: Dalkör tagjai

Érték megnevezése

Nagydobronyi népviselet


Település neve

Nagydobrony(Kárpátalja)


Adatfelvétel időpontja

2015.10.10.


Kategória

Nagydobrony, Kárpátalja


Értékőr neve

Szaniszló Erzsébet, Szaniszló Bettina, Barkaszi Erik


Adatfelvétel forrása

Hidi Anita (Nagydobrony)


Érték jellemzőinek rövid leírása

A nagydobronyi népviselet híres volt egész Kárpátalja területén. A XX. század közepéig fontos szerepet játszott a közösség viszonylagos egységének fenntartásában.

Érték bemutatása

Kárpátaljának Nagydobrony községe mindig is érdekes színfoltja volt. Ez az a terület, ahol a palóc nyelvjárásra jellemző ajakkerekítés nélkül képzett rövid a hangot használják az élő beszédben még a 2015-ös évben is, ahol a magyar anyanyelvű lakososk száma majdnem eléri a 6000 főt, s ezek közzül a legtöbben a református vallást gyakorolják. Ahol a termőföldet évi 2-3 alkalommal is megművelik, s ahol a legpirosabb és igazán apróra őrölt fűszerpaprikát termesztik. Nagydobrony híres volt népviseletéről is. A vasárnapi templomlátogatásokkor öltötték magukra, valamint nagyobb ünnepek alkalmával. A nagydobronyi népviseletet kutatta és munkájában átláthatóan be is mutatta a helyi születésű Hidi Anita. Szívügyének tartja mai napig a hagyományok ápolását, a nagydobronyi népviselet megismertetését és átörökítését az utókor számára. Az ő gyűjtése alapján a következőképpen mutatható be a Nagydobronyra jellemző viselet . A vászonöltözet a nőknél rövid ingből és pendelyből állt. Ingvállat a hónalj alatti részen toldással, pálhával szélesítették, vállfoltja az ing fonákján volt. Az ing elején hasíték volt, és itt gombolódott. A nyakán nem volt gallér, csak be volt szegve és ott is beráncolva. Az ingváll bő ujjai szárközépig értek és ráncolással szűkítették a karhoz. Az asszonyok mindig ingvállat hordtak, csak hidegebb időben még rávették a vállkendőt. A női fehérnemű másik darabja a pendely volt. Anyaga szintén házilag szőtt vászon. Az alsó testet takarta. A pendely alul-felül egyforma bőségű. 4-5 szélből készült, és legalább négyszeresen be volt ráncolva. Elől 20-25 centiméteren nyitott volt és madzaggal kötötték meg, amit szintén maguk szőttek. A század elején megjelent az alsónadrág, bugyogók, ami szintén házilag szőtt gyolcsból készült. Újabb, fehérneműk is megjelentek paraszti használatban, közöttük az alsóinget és pendelyt is kiváltó kombinét és az alsónadrágok. Ezekkel azonban nem járt együtt a korabeli polgári öltözködési szokások egyidejű átvétele. A lányok, fiatal asszonyok blúzt viselek. Mellmagasság alatt kétféle anyagból készült: a felső réteg a saját anyagából, az alsó pedig vászonból szűkre szabva és varrva. Mindkettő külön, elöl gombolódott. A blúzokat varrónők készítették. A hűvösebb időben öltötték magukra, alá ingvállat vettek. Csipkék és szalagok díszítették. A blúz ujját úgy varrták meg, hogy az ingvállat alá fel lehessen venni. Az ingváll ujjának a fodrát kihúzták a blúz ujja alól, ez is egyfajta díszítés volt. Az ujjast többnyire az idősebb asszonyok hordták. Hűvös idő alkalmával viselték, alá ingvállat vettek. Az ujjas testreszabott derékig szűk, deréktól lefelé fodros. Ez a rész szabadon szétterült a szoknyán. Az ujjas eleje varrógéppel volt levarrogatva, hogy „pászos” legyen. A könyök aljáig bő, onnan lefelé pedig már szűkre volt varrva. Többnyire „kázsmir” vagy delin anyagból készült. Az alsószoknya a pendely fölött viselt, pendelyhez hasonló ruhadarab, amely az alsótestet védi a téli, többrétegű öltözködésben bármilyen szoknya alatt pótolhatatlan volt. Volt egy, ami ki volt keményítve, a többi pedig az „ócska”, elkopott szoknya volt, de arra figyeltek, hogy azok világos színűek legyenek. A kabát alatt három-négy pendelyt viseltek a fiatalok, de volt olyan, aki hatott is magára vett, hogy jól szétálljon a felsőszoknya. A felsőszoknyát Nagydobronyban kabátnak nevezik, 5-6 szélből készül. A szoknya bő szabású, beráncolt vagy fodorba szedet. Négy vagy öt sorosan ráncolták be (darázsolással) – apróra fogott tűránccal. Ezt a fiatal lányok is tudták csinálni. Anyagának feltétlenül rózsásnak kellet lennie, delin, selyem, kázsmír, bársony, parhet bármilyen színben. Elöl nyitott, madzaggal erősítették magukra. A kabát kötőalatti részét, spórolás céljából, más olcsóbb anyagból készítették. A szoknya alját a belső oldalán színes, legtöbbször piros szegéllyel szegték be, amit „aljallónak” („forhametli”) hívtak. De a fekete szoknyákat csak feketével szegték be. A külsejét az alján pedig színes selyem- vagy bársonyszalaggal futtatták körbe egy vagy két sorban, meg apró szemű fekete gyöngysorral, amit farkasfognak neveztek. Nyáron az ingvállra a lányok-asszonyok lajbit vettek föl. Anyaga kázsmír, ternó, delin az idősebbeknek fekete ternó. Színe pedig rózsaszín, piros, zöld, kék, ki milyen anyagot tudott beszerezni. Ezt varrónők varrták, de ügyesebb asszonyok is meg tudták maguknak varrni, három darabból szabott mellények voltak, melynek két oldalvarrása a mellény hátlapjára esik a karöltőből induló, a derékközép felé haladó egyenes vagy ívelt szabásvonallal. Derékig érő volt és pászos, elől akasztó volt nem pedig gomblyuk.Színes szalag futott körbe, amit még gyöngyökkel, fodrokkal, csipkékkel vagy fényes fém korongocskákkal díszíthettek. A vállkendőt csak hidegebb időben viselték. Az ingvállra volt terítve. A vállkendőt a nők viselték a nyakuk körül, a mellre és a hátra is többé-kevésbé leeresztve. Háromszög alakúra hajtották, amelynek egyik sarka a viselő hátára lógott le, a másik kettőt a mellén keresztezték és többnyire a karja alatt újra hátravezették, ott derék tájt összeerősítették. Anyaga kázsmír, bársony, kézileg kihímezve, selyem, gyolcs vagy a nehéz időkben vászon volt. Volt véknyabb és vastagabb fajta, de bélelt nyakbavalóról is hallottunk. Főleg piros, fehér, bordó a színe, az idősebbek ebből is a sötét színűt hordták. Mikor beköszöntött a tél, akkor az idősebbek magukra öltötték a meleg, fekete, fényes, kondor szőrű nagykendőt. Ezt készen lehetett vásárolni. A kabátot (felső szoknyát) kötő egészítette ki, a hossza ugyanolyan volt, mint a kabáté. Hasonló anyagból készült, mint a többi felsőruha, színe azonban eltérő volt legalább egy árnyalattal a többi ruhadarabtól. A kötők az öltözetnek szerves részét alkották, annyira, hogy még az alatta lévő szoknyát össze sem varrták, és a drága szoknyaanyagot olcsóval toldották ki, hiszen a kötelező kötény alól a szoknyának ez a része sohasem látszódott ki. Pántlikákkal, szalagokkal, csipkékkel díszítették. Minden alkalomra volt más kötő. A mezei munkához megfestették a fehér vászon kötőt kékre, és abban dolgoztak, tapasztáskor a legócskább kötőt kötötték maguk elé, kenyérsütéskor fehér ingváll, fehér pendely és fehér konyhakötő volt a dagasztó asszonyokon, az ünneplő kötő hímzett volt. A negyvenes években gyapjúból vagy pamutból kötött, patent harisnya volt, amit gumiszorítóval hordtak, mert csak a combig érő volt. Az oroszok bejövetele után már kapron harisnyát is lehetett kapni. A dobronyi lányok fehér kapron harisnyában, az idősebbek barna, az öregek fekete harisnyába jártak. A csizmaszár teteje egyenletesen kerek volt, a szárat hátul varrták össze.. Ráncos sámfára húzták a nedves tori részű csizmát, és minden ráncot spárgával kötöttek el. Majd körül sima, azután harmonikás ráncokkal igyekeztek a láb formájához igazítani. Az asszonyok nyáron mezítláb jártak, télen csizmát viseltek. Színe csak fekete volt. A A lányok csízmáján a díszítés „hátul a sarok fölött (köntörkérgen) sárga tulipán voltA csizmába kapcát húztak, ami a hidegtől és a feltörés ellen védte a lábat. Tégla alakú vászon, rongydarab. A legkezdetlegesebb lábbeli a bocskor volt. Elnyűtt csizma szárából készítették, amely a lábfej alakjához idomították, és a bőr szélébe vágott lyukakba fűzött bocskorszíjjal húzták össze, és rögzítették a lábra. Mivel elkészítése szinte semmiféle mesterségbeli tudást nem igényelt, ezért az emberek saját maguknak is el tudták készíteni. Elsősorban a talpat és a lábujjakat védte. Aratáskor a fiatalok szívesen jártak benne, mert szelős volt és a tarló nem sértette fel a talpukat. Cipőt a negyvenes évektől lehetett vásárolni a zsidóboltban. Csak a nők viselték. A férfiak viseletéről a következőket lehet tudni: Fejviseletük a kalap volt, a kisebb fiúk zöld színű kalapot hordtak, míg a legények, házas emberek és idősebbek kalapja fekete színű volt. A kalapok durva marhaszőrből és juhgyapjúból és posztóból készültek. Ez fejformához igazodó kissé ovális, hengeres, beütött tetejű és keskeny karimájú volt. A férfi „egy pár fehér ruhája” volt, ing és lábravaló, közismertebb nevén gatya . Az ingnél kiemelendő, hogy nyáron önmaga egyrétegűen felsőruha is lehetett, amelyre került a posztó mellény. Elől a mellrészen ráncos volt, a magasított nyakán gallér volt. A bőre szabott ujjak végén gombos kézelője van. A vállfoltot az ing fonákjára függőlegesen a mellrészre varrták, a hónalj alatti részen toldással, pálhával szélesítették. A vászongatya kétszárú nadrág féle, amelyet derékon a “korcba” madzaggal húznak össze és kötnek meg. Két féle gatyájuk volt a dobronyi férfiaknak az egyik a vászonnadrág a másik a bő, ráncos, rojtos gatya.(a ráncot, rakást élesen levasalták a kemencéből kivett forró kenyérrel). A bő gatya három vászondarabból - két szárból és két szár közzé vart “ülepnek” nevezett pálhaféle betoldásból állt. A vászonnadrág két szélből készült és 5-6 darab volt egy férfinek, télen alsónadrágnak hordták. Nagydobronyban a bricsesz posztó lovaglónadrágot „priccses” nadrágnak nevezték. Gyakrabban fekete posztóból, szövetből, ritkábban kordbársonyból készült. A priccses nadrág elől gombolódott. A felső lábszáron bővebbre volt szabva, míg a csizma fölötti rész pedig elálló félkörív alakú volt, az alsó lábszáron pedig teljesen szűkre szabott és varrott volt a nadrág. „Díszítése: a térd alatti és a csizmaszár közötti részen három üveggomb von varrva és azok alatt zsinór volt varrva párcenti hosszan. Régen megfesteték a fehér vásznat kékre, és abból varrták vászonnadrágot, amiben csak munkálkodni lehetett. Már templomba nem mehetett el benne a férfiak. A nadrágokat az asszonyok kézzel készítették el. Nagydobronyban a férfimellényt lajbinak nevezték. Rövid, mintegy derékig érő, testhezálló, elöl gombolódó ujjatlan férfi felsőruha. A lajbi posztóból készült volt véknyabb és vastagabb anyagú. Volt hosszabb derékkal és rövidebb derékkal is. Díszítése zsinóros volt és a rajta fonott vagy csörgős (fütyfürüty - pitykés) gombok. Két fajta ujjas volt a nagydobronyi férfiaknak. A nagyujjas vastagon bélelt, prémgalléros, végig gombos. Díszítése zsinóros, de nem mindegyik ujjason volt zsinór, mert nem mindenkinek volt arra pénze. A jómódúak az ujjasán még a hátán is volt zsinóros díszítés. A másik a rövidkabát, amit általában házasemberek a harmincadik életévűk táján kezdték hordani, akkor is inkább csak ünnepnapokon. Díszítése zsinóros, fonott gombos. A vékonyabb posztó nagy ujjast fiataloké volt kék és zöld színbe, az idősebbeké pedig fekete színű volt. Az 1948 előtti években férfiak is hordtak kötőt, surcot. Ünnepnapokon fehér hímzett kötő volt, a hétköznapokon pedig festett vászon kötény volt a későbbi időkben kék szatén alja cicakos vagy csipkés kötő volt. Férfiak többféle mezőgazdasági és ipari tevékenység során viselték a surcot. A férfiak csizmájának lapos volt a talpa. A sarkán álltalábba patkó volt, de egyeseknek volt sarkantyú is, rajta de nem volt divat. A férfiaknak huszárkötésű, rogyós kémény szárú a csizmájuk volt. Díszítése a csizmának, szárának a tetején körbe zsinór futott és elől pedig háromszirmú lóhere volt csinálva a zsinórból.

Képek